Napjainkban két cégóriás küzd leghatékonyabban a netezők figyelméért, a Facebook (továbbiakban: FB) és a Google. Mindketten (sokakkal ellentétben) felismerték, hogy szolgáltatásaik költségét nem feltétlenül a fogyasztókkal kell megfizettetni, és nem mindig pénzt kell kérni azokért. Ebben a posztban nem is a pénz alapú modellt szeretném boncolgatni, hanem az "ingyenesség" kulcsának számító (személyes) adatszolgáltatást, amelyre a két kyberbirodalom épül.
Az első markáns különbség a Google és a FB között, hogy az első modell inkább név nélküli, és nagyobb hangsúlyt fektet a rejtett preferenciák feltérképezésére, míg a másik névvel, fényképpel felvállalt tényleges preferenciák alapján ismer meg minket. Mit jelent ez?
Miként lát minket a Google? Elsősorban a kereséseinket, a kulcsszavaink gyakoriságát ismeri a keresőóriás. Annak függvényében, hogy ki milyen szolgáltatását használja, sok egyéb lényeges dolgot is tudhat a felhasználókról. A Youtube-on keresztül tudhatja, hogy milyen zenét hallgatunk. A Google Térkép segítségével ismerheti, hogy milyen vidékek érdekelnek minket, a Google Naptáron keresztül tudja, hogy mikor vagyunk elfoglaltak és mit, hol, alkalmasint kivel csinálunk. A Google Dokumentumokban a feltöltött adatainkból is leszűrhet bizonyos következtetéseket. A sort lehetne folytatni, de a lényeg, hogy a rengeteg kulcsszógyakoriság és a kattintásaink egészen jó valószínűséggel determinálják érdeklődési körünket. Mivel ezek az adatok nem feltétlenül kapcsolódnak össze a nevünkkel, arcunkkal, vagy ha összekötődnek, akkor sem lesznek publikusak a ismerőseink felé, így sokkal bátrabban és őszintébben felvállalunk dolgokat, vállaljuk olyan tulajdonságainkat is, amikről esetleg nem szeretnénk ismerőseinkkel csevegni. Persze a nem vállalt preferenciák tévútra is vezethetnek, hiszen bizonyos kulcsszavak gyakorisága épen úgy jelentheti azt, hogy egy adott dolgot gyűlölünk, vagy éppen szeretünk.
Közben a Facebook arra fekteti a hangsúlyt, amit tettlegesen szeretünk, azaz lájkolunk. Klubok tagjává leszünk, résztveszünk eseményeken, megmutatjuk ismerőseinket, fényképeket, videókat osztunk meg, kommentelünk, lájkolunk rendszerint a saját nevünkkel és az arcunkkal. A vállalt preferenciánk pontosabbak lesznek, mint a Google infói, hiszen nem kell megvárni, hogy egy algoritmus számára elérjük bizonyos kulcsszavak megfelelő gyakoriságát ahhoz, hogy bekerüljünk egy skatulyába. Persze a vállalt tulajdonságaink bővülhetnek azokkal a preferenciákkal, amiket a referenciacsoportjaink a csordaszellem jegyében "ránkkényszerítenek", így pottyanhatunk valótlan skatulyába is. Az arccal, névvel nem vállalt tulajdonságok pedig elsikkadhatnak, holott azok is jellemeznek minket, ezáltal a rólunk kialakult valós kép torzul olyan irányba, amit mi szeretnénk, amilyennek láttatni szeretnénk magunkat.
De hol ebben a marketing vonatkozás? Mindkét cég elég sokat tudhat rólunk ahhoz, hogy bizonyos ajánlatokat tegyen számunkra, vagy közvetítse a felületein hirdetők ajánlatait. Minél jobban ismer bennünket valaki, annál hasznosabb reklámajánlatokkal talál meg minket. Hasznos számunkra, mert releváns, hasznos a hirdető számára, mert a reklámja olcsóbban, könnyebben célhoz ér, és hasznos a közvetítő számára, mert a reklámpiacon hatékony felületet tud nyújtani.
Persze egy olyan világban, ahol az ismertvagy ismerni vélt preferenciáink alapján kapunk reklámokat fennál az a veszély, hogy megfelelő gyakorisággal nem találkozunk újdonságokkal, amik esetleg érdekelhetnek minket. Az emberek folyton változnak, nem mindent a neten a keresgélnek, nem mindent osztanak meg magukról, ezzel mindkét modell orra alá borsot törnek. Némi szkepticizmus után elgondolkozhatunk azon is, hogy melyik offline modell tudja hatékonyságban megközelíteni a Google és a FB által járt utak hatékonyságát...
Megdöbbentő gondolat, hogy a két cégóriás többet tudhat rólunk, mint sok ismerősünk, esetleg barátunk, akikkel pedig valóban sok információt osztunk meg magunkról. A két céggel való kapcsolat így nagyban a bizalomra épül, mint egy igazi ember ember közötti kapcsolat. A legfőbb különbség az, hogy a barátainkról jó esetben mi is rendelkezünk kb. annyi infóval, mint ők rólunk, ezért a viszonyt biztonságosnak érezzük. A cégekkel szemben ezt a biztonságot az ezerfejű Caesar biztosítja, a garancia nem a mi kezünkben, hanem egy közösségi ítélet kezében van.
Hogy a keresésért, az ingyen játékokért, az ingyen videókért és az online közösségekért cserébe ki mennyi infót oszt meg magáról, milyen onlineszemélyiségeket épít fel magáról, az mindenkire rá van bízva, a mérlegelés lehetősége ott van a saját kezünkben. Az online szamélyiségeink nem a valós személyiségünknek a lenyomatai, hanem azok részei, és ezt a felhasználóknak fel kell ismerni ahhoz, hogy elkerülhessen későbbi kínos élményeket, csalódásokat.