2009. szeptember 26., szombat

Színek és hatásuk a reklámban

A színekről általában

Az agyunkba bejutó adathalmaz legjelentősebb része a látáson keresztül kerül feldolgozásra, így a marketingben nagyon fontos, hogy az érzékelő miként látja adott hirdetésünket. A látott dolgoknak kiemelkedő tulajdonsága a szín. A posztban szeretnénk összefoglalni azokat a gyakorlatias dolgokat, amelyek fontosak lehetnek egy marketinges számára a meggyőző, releváns színösszeállításban akár egy reklám, akár egy termékcsomagolás kapcsán.

A 3 alapszín (elsődleges szín) a piros, a kék és a sárga. Ezeknek a színeknek a felhasználásával keverhető ki a 3 másodlagos szín: a narancssárga, a zöld és az ibolya. A fekete tulajdonképpen a fény, illetve a szín hiánya, a fehér pedig az összes spektrumú színt tartalmazza, prizmával való törésével kinyerhetjük belőle a különböző színeket.
A színkörben az elsődleges és a másodlagos színek egymást váltaakozva követik, (kék, zöld, sárga, stb...), egymással szemben pedig a kiegészítő (komplementer) színek helyezkednek el, ezek kiemelik egymás sajátosságait.


Kiegészítő, egymás tulajdonságait kiemelő színpárok:

  • piros-zöld,
  • narancssárga-kék,
  • sárga-ibolya.

Magyarországon ezeket a kombinációkat látványosan használják a politikai pártok, az MSZP logó szegfűje és felirata a piros és zöld színt, a Fidesz honlapja, és gyakran a plakátjai pedig a kék és narancssárga komplementer párt.


A színkör egymás melletti színei harmonikusak, mivel van közös összetevőjük.

Az egymást ütő színpárok azok, amelyek se nem szomszédosak a színkörben, se nem komplementerei egymásnak. Ezek általában figyelemfelkeltőek, de durvábbnak hatnak, mint a komplementer színek. Ilyen párok például:

  • piros-kék,
  • piros-sárga,
  • zöld-narancssárga,
  • zöld-ibolya.

A szín észlelése

Wikipédia ezt írja a színek észleléséről:
"Az emberi szemben háromféle színérzékelő receptorsejt van, ezek a csapok, amelyek a hosszú, közepes és a rövid hullámhosszú fényre érzékenyek (L,M,S). A különböző hullámhosszú fény ezeket más és más mértékben stimulálja: 


  • a sárgászöld az L és M csapokat egyformán erősen, de az S csapokat kevéssé aktiválja,
  • a vörös fény az L csapokat sokkal inkább, mint az M csapokat, az S csapokat nehezen,
  • a kék-zöld az M csapokat erősebben, mint az L csapokat, és az S csapokat egy kicsit erősebben, és a pálcikáknak is ez a fő stimulálója,
  • az ibolyára majdnem kizárólag az S csapok válaszolnak. 
Az agy ezekből az információkból alkotja meg a különböző színeket a különböző hullámhosszakhoz."


Színkeverést két módon alkalmaznak a gyakorlatban, egyik az additív (összeadó) színkeverés, amikor monokromatikus (egyféle frekvenciájú fényt tartalmaz) színeket egymással kevernek. Ennek az alapszínei a zöld, kék és a piros. Ezt alkalmazzák például a TV képernyőn is.
Szubtraktív (kivonó) színkeverés az, amikor bizonyos összetevőket kivonnak a színekből. Ennek a technikának az alapszínei a sárga, a cián és a magenta. Ezt alkalmazzák például a nyomdászatban.

Színek érzékelése az agyban

A színérzékelés végső soron az agyban történik, a szem receptorai csupán felfogják a külvilág jeleit, az agy állítja azokat össze. Kisgyermekkorban a színfelismerés a jobb agyféltekében történik, de az idő múlásával ez áttevődik a bal agyféltekébe.
A pirosas színek a retina hátsó részén érzéklődnek, ahol a szemlencse domborodik. Ezért olyan, mintha ezek a színek felnagyítódnának, közelednének.

  • A piros és a narancssárga izgató, sürgető, agreszív színek, előugranak más színek közül.
A kék és a zöld a retina első részét ingerli inkább, ahol a szemlencse lapos, így ezek kisebbnek, távolodónak tűnnek.

  • A kék és a piros kisebbnek, távolodónak hat, szerencsésebb ezeket háttérnek választani, mert nem nyomják el a lényegi, kiemelt képi elemeket.
Figyelemfelkeltés szempontjából a színek sorrendje (első a legfigyelemfelkeltőbb):
  1. narancssárga
  2. piros
  3. sárga
  4. zöld
  5. kék
  6. lila
Azonosíthatóságukat tekintve a színek sorrendje (első a legkönnyebben azonosítható):
  1. piros
  2. zöld
  3. sárga
  4. fehér
  5. kék
  6. lila
A figyelmet legjobban a tiszta színek vonják magukra, a kevertek kevésbé:
  • piros
  • sárga
  • kék
Természetes fényben a meleg színek kifejezőbbek, így természetes fénynél látható hirdetéseknél ezek szerencsésebbek:
  • sárga
  • narancs
  • piros
Éjszaka a hideg színek jobban láthatóak, a kék szín a legjobban. Érdemes kék neont használni éjszaka. Hideg színek:
  • kék
  • lila
  • zöld
Színek, amelyek nagyítják a tárgyakat a nagyítás sorrendjében:
  1. sárga
  2. fehér
  3. piros
  4. zöld
  5. kék
  6. fekete
A világosabb árnyalatok nagyítanak, a sötétebbek inkább kicsinyítenek.

A férfiak fogékonyabbak a kék színre, nem véletlen, hogy a férfiaknak szóló termékek közül sok kékes csomagolásban van. A nők nagyobb százalékban reagálnak a piros színű hirdetőanyagokra.

A cikk hamarosan folytatódik!

Források:

  • Móricz Éva -Téglássy Tamás: Kreatív tervezés a reklámban (2004)
  • A magyar Wikipédia

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése